Jump to content

Egy újfajta eljárás minimum 17 évig véd a vastag- és végbélrák ellen

2017. 02. 25. 17:05

Egy hosszú távú brit kutatás eredményei szerint a szigmoidoszkópia, azaz egy egyszeri részleges béltükrözés, legalább 17 évig jelentősen véd a kolorektális daganatok (vastag- és végbélrák) kialakulásával és az azokból eredő halálozással szemben.

A brit Medical Research Council, a brit Országos Egészségügyi Szolgálat Kutatóintézete (NIHR) és a Cancer Research UK brit rákkutató intézet által támogatott vizsgálat készítői több mint 170 ezer ember egészségi állapotát követték nyomon átlagosan 17 éven keresztül - írta a medicalxpress.com honlap.

Az alanyokat véletlenszerűen sorolták be egy kontrollcsoportba (több mint 112 ezer fő) és egy intervenciós csoportba (több mint 57 ezer fő), akiknek végül a 71 százaléka esett át részleges béltükrözésen, amely a végbéltől számított legalsó vastagbélszakaszt vizsgálja.

A The Lancet című orvostudományi folyóiratban közölt eredmények szerint a részleges béltükrözés az esetek több mint felében hatékonynak bizonyult a rák kialakulásának megelőzésében az érintett területen, és kétharmadával csökkentette a bélrák okozta halálozás arányát.

Összességében a kolorektális daganatok előfordulásának aránya 35 százalékkal, a vastag- és végbélrák okozta halálozások aránya 41 százalékkal volt alacsonyabb a tükrözésen átesettek csoportjában, mint a kontrollcsoportban.

Béltükrözéskor a vastagbelek belső falát egy hosszú, hajlékony, csőszerű kamerával, a kolonoszkóppal nézik meg. Ennek segítségével a vizsgálatot végző orvos időben észre tudja venni az esetleges rendellenességeket, elváltozásokat, amelyekből, ha szükséges, szövetmintát is vesz.

Az így felfedezett polipot idejében el lehet távolítani, tehát nem alakul ki belőle daganat. Ha daganatot diagnosztizálnak, az is idejében kezelhető.

"Habár egyetlen szűrés sem tökéletes, tanulmányunk kimutatta, hogy a béltükrözéssel legalább 17 évre kiküszöbölhető a rák okozta halálozás kockázata" - húzta alá a vizsgálatot vezető Wendy Atkin, az Imperial College London munkatársa.

 

További érdekességekért, bátran keresd fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)