Jump to content

A nyugdíjasok akár kétharmada újra dolgozhat

2017. 08. 31. 09:05

Minden eddiginél több nyugdíjas kerülhet vissza a munkaerőpiacra. Milyen kedvezmények illetik meg azokat a szépkorúakat, akik újra dolgozni kezdenek?

 

A parlament által elfogadott törvény a többi között azt tartalmazza, hogy az öregségi nyugellátásban részesülők úgynevezett nyugdíjas szövetkezetbe kérhetik a felvételüket. 

Nagy Tamás az első között kérte a felvételét a Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezetbe. A korábban informatikusként dolgozó férfi két és fél éve ment nyugdíjba, de – mint mondta – heti 1-2 napos munka elvégzésére képesnek érzi magát.

„Nagy örömmel mentem nyugdíjba 40 év munkaviszony után, rám fért egy kis pihenés. Ahogy telt az idő, elkezdtem azon gondolkodni, hogy azért vannak itt még tartalékok, tehát nem vagyok még annyira öreg, hogy ne tudnék dolgozni. Arról nem is beszélve, hogy egy idő után érzi az ember, hogy a nyugdíj mégsem a fizetése” – részletezte a férfi.

Nagy Tamás arra számít, hogy havonta nagyjából százezer forintot kap majd, ami lehetővé tenné, hogy folytathassa nyugdíjas éveit, de azért mellette legyen egy kis kiegészítés.

Heti 20-30 óra munka, kedvező adózás

A bejegyzés alatt álló szövetkezet ügyvezetője, Kováts Balázs szerint Nagy Tamáshoz hasonlóan naponta több nyugdíjas érdeklődik az új foglalkoztatási forma iránt, ami a jelenleginél kedvezőbb adózással jár.

„Aki most nyugdíj mellett dolgozik, az a bruttó bérének 66,5 százalékát kapja meg, azonban a szövetkezeti rendszerben csak a 15 százalékos személyi jövedelemadót kell megfizetni. Az előzetes felméréseink szerint heti 20-30 munkaórát a nyugdíjasok még szívesen, és az egészségügyi állapotukhoz mérten el tudnak végezni. A nyugdíjasokat és a megbízókat is arra próbáljuk ösztönözni, hogy a hiányzó munkaköröket próbálják meg részmunkaidős státuszokkal betölteni” – részletezte Kováts Balázs.

Komoly kereslet van a lehetőségekre

A Szomszédok Közérdekű Nyugdíjas-szövetkezet a jogszabály elfogadásával egy időben felmérést végzett, mintegy ezer szépkorú megkérdezésével. A 65-70 év közötti nyugdíjas válaszadók egyharmada azt mondta, hogy azonnal vállalna munkát, ha felkínálnák neki, ami közel 190 ezer nyugdíjast jelentene.

Szintén egyharmaduk vállalná el, hogy visszatér a munkaerőpiacra, függően a munkaidő-beosztástól és a bérezéstől.

A harmadik harmad pedig úgy nyilatkozott, hogy nem szándékozik visszatérni a munka világába.

Kováts Balázs szerint a nyugdíjasszövetkezeteknek az a nagy előnye, hogy tapasztalt és motivált szakembereket tudnak visszavezetni a munkaerőpiacra.

Az Eurostat statisztikái szerint a 65-74 éves korosztály 4,2 százaléka dolgozik Magyarországon. Szlovákiában ugyanez a mutató 4,3, míg Csehországban 9,3 százalék, nem sokkal elmaradva az EU-28-ak 9,5 százalékos átlagától.

A legkevesebben Luxemburgban és Spanyolországban dolgoznak az idősek közül: előbbi országban 2,7, utóbbiban pedig a 65-74 évesek 3,6 százaléka.

(Forrás: szeniormagazin.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)