Jump to content

Krónikus baj lett a gyógyszerhiány

2017. 12. 14. 16:30

Krónikus baj lett a gyógyszerhiány, egyre több gyógyszer hiányzik a magyar piacról hosszabb-rövidebb ideig – írja csütörtöki számában a Népszava.

 

A lap szerint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) hiánylistáján idén 190 készítmény több száz kiszerelése szerepelt, köztük olykor olyan „életmentő” vakcina is, mint az agyhártyagyulladás elleni, illetve a tetanuszoltás.

A Népszava példaként említi, hogy az agyhártyagyulladás baktériumának B törzse ellen védelmet nyújtó Bexsero hiányát január óta csak néhányszor néhány hétre sikerült megszüntetni.

A gyógyszerhiány nem magyar sajátosság – hívja fel a figyelmet a lap, hozzátéve, hogy a gyártók oda viszik a készleteiket, ahol többet kaphatnak értük. Tartós árletörés esetén előfordul az is, hogy leállnak a termék gyártásával, a „túl olcsó” készítményt „pihentetik”.

Gondot jelent továbbá, hogy a másutt jobban eladható szereknek az utóbbi években felpörgött a fekete exportja. A magyar gyógyszerkészlet egy része illegálisan külföldre kerül, s ezt az ellenőrzés szigorítása sem tudta megszüntetni – olvasható a Népszavában.

 

(Forrás: szeniormagazin.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)