Jump to content

Kutatás indul az e-cigaretta hatásaival kapcsolatban

2018. 01. 24. 17:56

Kétmilliárd forintot fordíthat az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) olyan szakmai fejlesztésekre, amelyekhez korszerű informatikai megoldások is társulnak. Emellett hiánypótló kutatást is indítanak az elektromos cigarettával kapcsolatban.

 

 

A 2017. június 16-án aláírt, 48 hónapra szóló Komplex egészségvédelem és szemléletfejlesztés a táplálkozás és a gyógyszerfogyasztás területén című projekt az OGYÉI jövőképének – azaz a társadalom egészség megőrzésében és a betegbiztonságban kulcsszerepet játszó, a nemzetközi színtéren elismert, kiemelkedő szakmai tudása és mint innovációja révén értékteremtő intézmény – megvalósulását segíti elő.

Ennek érdekében az OGYÉI az Emberi Erőforrások Minisztériumával kötött megállapodást, ennek kiemelt célja a fogyasztók táplálkozással, gyógyszerekkel, gyógyszerbiztonsággal kapcsolatos ismeretekhez való hozzáférésének bővítése. Az is a cél a pályázat keretein belül – írták –, hogy a szakemberek és a fogyasztók pontos tudáshoz jussanak – a gyártók állítása alapján –, főleg arról, hogy az általuk vásárolt étrend-kiegészítő és speciális gyógyászati célra szánt tápszerek milyen összetevőket és hatóanyagokat tartalmaznak.

A készülő adatbázis a jelenlegihez képest sokkal több információt tartalmaz majd, ezzel is segítve a tudatosan táplálkozók informáltságát, illetve az orvosok, gyógyszerészek munkáját, de új termékek innovációját is. A projekt végére elkészülő adatbázisban, hozzávetőleg kilencezer készítmény adatai válnak elérhetővé, egy olyan rendszerben, amelynek a kialakítása magában foglalja a minőségértékelési rendszer továbbfejlesztését, és egy laboratóriumi, úgynevezett LIMS rendszer kiépítését is.

Emellett számos újdonságot tartalmaz a projekt: megújul és a betegek számára „értelmezhetőbbé”, kereshetővé válik a klinikai és a beavatkozással nem járó vizsgálatok adatbázisa, és így a transzparens, magyar nyelven elérhető adatok nyomán a betegek is ellenőrizhetik, van-e olyan vizsgálat, amihez csatlakozva esetleg remélhetik állapotuk javulását. Valamint a projekt folyamatában jelentős hangsúlyt kap majd a gyógyszerek mellékhatásainak jelentését ösztönző rendszer fejlesztése is, ugyanis a betegektől származó információk nélkülözhetetlenek a gyógyszerfejlesztések folyamatában.

Készül egy speciális gyógyszer-interakciós adatbázis is, emellett pedig a betegbiztonságot növelő, hamisítás elleni fejlesztésekre is jut forrás a támogatásból. Mint azt az OGYÉI közölte, a most elnyert pályázat lehetőséget teremt arra, hogy a gyógyászati segédeszközök felhasználásával kapcsolatos lakossági ismeretek bővüljenek, így az időskorúak táplálkozási ajánlásai is, amivel ezzel kapcsolatban több nagy kutatást és felmérést is készítenek az intézetnél dolgozó táplálkozástudományi szakemberek.

Fókuszban az e-cigaretta

Forrás jutni arra a kutatásra is, amelynek során ismeretek születhetnek az e-cigaretta egészségre gyakorolt hatásairól is – mint azt közleményében írta az OGYÉI. Pillanatnyilag ez egy olyan terület, ami kevés megbízható tudományos bizonyítékot hordoz. Reményeik szerint részben ez a kutatás, részben pedig a népegészségügyi termékadó hatásvizsgálata, illetve a projekt keretében elvégzett vizsgálatok is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy megalapozott egészségpolitikai döntések szülessenek a jövőben.

(Forrás: szeniormagazin.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)