Jump to content

Több pénzt kaphatnak a nyugdíjas-szövetkezetek tagjai

2018. 03. 20. 14:00

Az Országgyűlés gazdasági bizottsága támogatta azt a módosító indítványt, amely alapján a közérdekű nyugdíjas szövetkezet éves nettó árbevételének legalább 85 százalékát a tagok között személyes közreműködésük arányában kell szétosztani.

 

A javaslatot benyújtó fideszes képviselők nevében Kósa Lajos mint egyéni képviselő elmondta: a közérdekű nyugdíjas szövetkezetek egyre népszerűbbek, 114 nyugdíjas szövetkezet működik már az országban, ennyit jegyeztek be jogerősen a cégbíróságok, mellettük 20-30 nyugdíjas szövetkezet bejegyzése zajlik.

Taglétszámuk már 20 ezer fölött van, és jelenlegi szerződésállományuk több mint 2 milliárd forintot tesz ki, de ez az összeg az első fél évben 5-6 milliárd forintra is emelkedhet – tette hozzá. Megjegyezte, hogy az egyik nagy kereskedelmi lánc a napokban hirdetett meg 1 millió munkaórát kifejezetten nyugdíjas szövetkezetek számára.

A nyugdíjas szövetkezetek maguk kezdeményezték hogy a diákszövetkezetekhez hasonlóan esetükben is mondja ki a törvény, hogy az éves nettó árbevétel legalább a 85 százalékát fel kell osztani azon tagok között, akik személyesen részt vettek a szövetkezet által vállalt munkákban.

Emlékeztetett: a diákszövetkezeteknél a felosztásból nagyon komoly probléma volt, amikor a parlament elfogadta a 85 százalékos szabályt, épp akkor kezdtek el megbukni azok a diákszövetkezetek, amelyek 30, illetve 50 százalékot fizettek ki a diákoknak az elvégzett munka alapján keletkezett bevételből. Jelezte azt is, hogy a kormány támogatja a módosítást, amelyre a bizottsági kormánypárti képviselők igennel szavaztak, az ellenzéki képviselők pedig tartózkodtak.

Szakács László (MSZP) felvetette: bár minden ülésszak alatt nagyjából kétszer módosítják a nyugdíjas szövetkezetekről szóló jogszabályt, a bevételből még mindig 15 százalékot oda lehet adni olyan személyeknek is, akik nem vettek részt a termelésben.

Kósa Lajos válaszában elmondta: minden nyugdíjas szövetkezet közgyűlése dönti el, hogy a megkeresett pénzt hogyan osztják el. Miután  a nyugdíjas szövetkezet egy gazdasági társaság, a könyvelőjüket, az ügyvédjüket, az adminisztráció költségeit ki kell fizetni. Főszabályként nyugdíjasok a tagjai a nyugdíjas szövetkezetnek, ha a közgyűlés úgy dönt, a nettó bevetél 100 százalékát is feloszthatják, nyilván gazdasági társaságokról szóló szabályokat ez esetben is figyelembe kell venni. Itt a törvényjavaslat egy minimumot ír elő – mondta.

Kósa Lajos megemlítette Czeglédy Csaba ügyét, azt mondta, ő szervezett a Human Operatoron keresztül rengeteg diákszövetkezetet, ahol a diákoknak csak az árbevétel 50 százalék alatti részét fizették ki.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;hirado.hu | Kép: pixabay.com)