Jump to content

A háziorvosoknak is van ügyeleti kötelezettségük, de kevesebb teher hárul rájuk az új rendszerben

2023. 02. 27. 09:49

A betegeket 24 órában, az év 365 napján gyógyítani kell, mindig elérhetőnek kell lennie az orvosi, egészségügyi ellátásnak, és ehhez az ügyeleteket ki kell állítani - mondta a Magyar Kórházszövetség elnöke pénteken az MTI-nek.

Velkey György hozzátette: az ügyeleti rendszer átalakítása nyomán az orvosokra az ügyeleti terhekből kevesebb fog jutni, hiszen az éjszakai órákban és hétvégén délutántól a sürgősségi osztályokon kívül is elsődlegesen képzett szakemberek tudják majd helyettesíteni az orvosokat a betegek ellátásában.

Nyilvánvalónak nevezte, hogy az orvosokkal kapcsolatosan a mostani átalakítások körül "vannak vitatható kérdések", példaként a béreltérítést és a vármegyén belüli áthelyezés lehetőségét említette. Kiemelte: ezeket jó lenne "alaposabban kibeszélni", és garanciákat adni arra, hogyan történhet ez valódi érdeksérelem nélkül.

Ugyanakkor viszont az ügyeleteknek működniük kell - szögezte le. Hozzáfűzte: ha a háziorvosok néhány vármegyében nem fogják elvállalni az ügyeletet, akkor a kórházak átmenetileg tudnak majd segíteni, "de nyilvánvalóan nem a kórházi orvosok feladata, hogy az alapellátási ügyeletet kiállítsák".

Emlékeztetett, az orvosi hivatással együtt jár az ügyeleti kötelezettség, és az mindenkire, így az alapellátásban dolgozókra is vonatkozik.

Velkey György szólt arról is, a kórházszövetség nem tartja jónak, hogy az ápolók most nem jutottak béremeléshez, holott nagyon felelősségteljes munkát végeznek éjjel-nappal, és a lemaradás a nagy infláció és energiaválság mellett valóban megélhetési gondokat jelent nekik.

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;MTI | Kép: pixabay.com)