Jump to content

Lelepleződött, miért függünk a sótól

2016. 11. 16. 05:05

Tulajdonképpen az agyunk tehet erről is. Az ausztráliai Melbourne-i Egyetem Howard Florey Intézetének szakemberei azonosították az agy azon részét, ami felelős a sófüggésért, ami évente 1,6 millió ember halálát okozza.

A Melbourne-i Egyetem Howard Florey Intézetének szakemberei abban bíznak, hogy az agypálya felfedezése segíthet kifejleszteni olyan gyógyszert, amely elnyomja a só utáni sóvárgást, és elvezet az egészséges táplálkozáshoz.

Azt is remélik, hogy a felfedezés hozzájárulhat más – heroin-, morfium- és egyéb opioid alapú fájdalomcsillapító – függőségek kezeléséhez is, amelyek ugyanezeket az agypályákat használják.

Craig Smith, az intézet neurológusa hangsúlyozta, az agy opioid rendszeréről a szakemberek már régóta tudják, hogy összefügg a magas sótartalmú ételek fogyasztásából származó jutalomérzettel. Kizárásos alapon a kutatóknak sikerült megtalálni a “só utáni sóvárgás huzalának” helyét az agyban.

Egérkísérleteikben három csoportra osztották az állatokat, az egyes csoportok más-más típusú opioidblokkolót kaptak, majd két napra teljesen megvonták tőlük a sót és csak a harmadik napon engedélyezték, hogy sós vizet igyanak.

Az egerek első két csoportja egyetlen óra alatt testsúlya öt százalékának megfelelő mennyiségű sós vizet ivott, ami nagymértékű sóvárgásra utal. A harmadik csoport, amely naloxonazin opioidblokkolót kapott, csupán testsúlya két százalékával azonos mennyiségű vizet ivott.

Mint Smith elmondta, ily módon felfedezték, hogy a sóevés az agy központi amigdala térségében lévő opioidokat kapcsolta be, azt a térséget, amely a pozitív és negatív érzelmek működésért felelős.

“Mindeddig nem tudtuk, hogy természetes opioidok működése ebben az emocionális központban a só utáni sóvárgáshoz vezet. Eme sóvárgás kikapcsolása elvezethet az egészséges étrendhez és megváltoztathatja az ételválasztást. Jelenleg ugyanis tudjuk, hogy a saláta egészséges, ám sóvárgunk a magas sótartalmú ételek iránt. Ezek jóízűek, számtalan ételnek magas a sótartalma és mi túl sok sót fogyasztunk” – magyarázta Smith.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu;MTI | Kép: pixabay.com)