Jump to content

Tovább élvezik nyugdíjas éveiket a nők, mint a férfiak

2016. 12. 17. 12:25

A nők várható élettartama hazánkban jó néhány évvel magasabb, mint a teremtés koronájaként is emlegetett férfiaké. Ráadásul nyugdíjas éveiket is minimum öt évvel élvezhetik tovább a gyengébbik nem képviselői, aminek egészen egyszerű oka van.

Magyarországon a 60 éves kor után várható élettartam a férfiak esetében 17,3 év, a nők esetében 21,7 év volt 2015-ben. De nem csak ebben mutatkoznak eltérések.

A 65 éves és idősebb korosztályból 35,6 ezren voltak gazdaságilag aktívak, ebből 19,8 ezer (56 százalék) férfi és 15,8 ezer(44 százalék) nő. A 4,5 millió fős gazdaságilag aktív, azaz dolgozó népességből a 65 éves és idősebbek aránya a férfiak és nők között egyaránt 0,8 százalék volt.

Önkéntesként aktív idősek

2014-ben az 55-74 éves korúak közül mintegy 815 ezren végeztek önkéntes munkát, ez a megfelelő korú népesség 35 százaléka. A közérdekű önkéntesként tevékenykedők, illetve az érdeklődők számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma által fenntartott honlap nyújthat tájékozódási alapot.

Több társas kapcsolat, aktívabb élet

Az élettartamot pedig több tényező is befolyásolhatja, a nyugdíjba vonulás után. Azok, akik aktív társasági életet élnek, illetve a kulturális programok, és a szellemi frissességet elősegítő hobbik, események iránt fogékonyak, hosszabb életet tudhatnak maguknak.

 

További érdekességekért, bátran keresse fel a Szeniormagazin Facebook oldalát!

(Forrás: szeniormagazin.hu | Kép: pixabay.com)