Jump to content

Folyadékbevitel időskorban

2018. 03. 27. 17:00

A megfelelő folyadékbevitel jelentősége méginkább megnő időskorban, hiszen a kiszáradás esetükben súlyos, akár életveszélyes következményekkel járhat. A 85-99 évesek hatszor nagyobb gyakorisággal kerülnek kórházba folyadékhiány miatt, mint a 65-69 évesek. Mit okozhat, és hogyan kell tenni ellene?

A kiszáradás növeli a vesekövesség, szájüregi betegségek, székrekedés, csökkent agyi funkciók, az elesés, illetve az ebből adódó törések előfordulását. Egy friss kutatásban az időskori dehidratáció gyakoriságát és következményeit vizsgálták 200 kórházi ellátásra szoruló idős részvételével. A vizsgálat eredményei szerint az idősek 37 százaléka már a kórházi felvétel pillanatában kiszáradt állapotban volt.

A dehidratált idősek 62 százaléka két nappal később, a kórházból történő elbocsátásukkor is dehidratált maradt. A kutatás azt is kimutatta, hogy a vízdeficittel küzdő idősek hatszor nagyobb eséllyel haláloztak el a megfelelően hidratált társaikhoz képest.

Az időskori dehidratációnak számos oka van: a szomjúságérzet csökkenése, a vesék koncentrálóképességének romlása, ami a folyadékveszteséget növeli, az ízérzékelés és étvágy csökkenése is negatívan hat a folyadékbevitelre, az idősekre jellemző gyengébb memória, mozgáskorlátozottság, krónikus betegségek, valamint egyes gyógyszerek hatása mind-mind növeli a kiszáradás kockázatát.

Mennyit igyunk?

Az idősek számára ajánlott napi folyadékbevitel megegyezik a felnőtteknél leírt mennyiségekkel – írja az MDOSZ.

Mit válasszunk?

A fent említett élettani folyamatok, pl. az ízérzékelésben bekövetkező változások miatt az idősek esetében még nagyobb jelentősége van a változatosságnak, mind a kínált italok ízének, színének, hőmérsékletének vonatkozásában. A változatosság bizonyítottan növeli a bevitt mennyiséget. A szomjúságérzet csökkenése miatt időskorban méginkább felértékelődik a magas víztartalmú élelmiszerekkel, ételekkel elfogyasztott vízmennyiség jelentősége.

Tippek, tanácsok:

- Gondoskodjunk folyamatosan az idősek által könnyen elérhető, elfogyasztható, változatos és bőséges innivalóról.

- Vegyünk figyelembe minden olyan változást, pl. új gyógyszer alkalmazása, ami hatással lehet az idősek folyadékháztartására.

- Emlékeztessük rendszeresen az időseket a folyadékfogyasztás fontosságára.

 

 

(Forrás: szeniormagazin.co.hu;mdosz | Kép: pixabay.com)