A legfrissebb kutatások arról számoltak be, hogy a fahéj a legkiválóbb savlekötők egyike. Még szerencse, hogy ősszel és télen úgy szórjuk minden ételre, mint a sót. De vajon, hogy képes
Eltűnhet a "Himalája Viagrájának" is nevezett, csodaszernek tartott kínai hernyógomba a klímaváltozás miatt - számolt be a Phys.org egy új kutatás eredményeiről.
Több mint 150 millió forint értékű hamis gyógyszert foglaltak le Magyarországon a gyógyszerhamisítás elleni XI. Pangea nemzetközi akcióhét keretében - hangzott el a fellépésben részt vevő hatóságok szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.
Záborszky László agykutató, az Alzheimer-kórral kapcsolatos kutatásaira fókuszálva adott interjút az M5-nek. Orvosi tanulmányai során egy betegnek is köszönhetően tért át a kutatói pályára. Azóta az Egyesült Államokban él, jelenleg a Rutgerts Egyetem professzora.
Az októberi látás hónapja kampány a digitális világ vizuális kihívásaival foglalkozik. A hónap végéig csaknem háromszáz vizsgálati pont és a optikai szaküzlet várja ingyenes látásvizsgálatra és szaktanácsadásra az érdeklődőket.
Míg korábban 10 év alatt 10-20 új daganatellenes gyógyszert fejlesztettek ki, az elmúlt öt évben 63 ilyen új készítmény került forgalomba, , csak tavaly 14 új gyógyszer került forgalomba.
November közepén kapják meg az érintettek a nyugdíjprémiumot, amelynek maximális összege 18 ezer forint, magasabb, mint tavaly - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) hétfőn az MTI-vel.
Romániában csaknem 96 ezer látássérült ember él, akik közül 2770 gyerek - közölte hétfőn a román munkaügyi minisztérium a látássérültek nemzetközi napja alkalmából.
Huszonkilenc új, az adott betegség kezelésében leghatékonyabb innovatív gyógyszer, illetve ezek indikációjának tb-támogatásba történő befogadásáról döntött az egészségügyi kormányzat.
Adott betegséghez, így többek között daganatos betegeknek, krónikus tüdő- és gyulladásos bélbetegségekkel küzdőknek specifikusan készít klinikai tápszereket egy magyar cég.
Az aktív munkaképes lakosság 48 százaléka barátokkal töltené szívesen az idejét nyugdíjas korában, 41 százalékuk utazgatna, míg 39 százalékuk az unokákkal szeretne többet együtt lenni – világít rá az OTP
Akár húsz évvel a 2-es típusú cukorbetegség diagnosztizálása előtt megfigyelhetők a betegség kialakulására figyelmeztető jelek - állapították meg japán kutatók.