A Tech4Good díj nyertesei által fejlesztett eszközök célja a kulturális és a szabadidős tevékenységek elérhetőségének növelése, az emberek összehozása.
A csúcstechnológiás eszközök nemcsak felpörgethetnek, de az elmélyült, meditatív tornázás során is jól jöhetnek.
Terence English sebész, aki Nagy-Britannia első sikeres szívátültetését hajtotta végre 40 évvel ezelőtt, azt mondta, kollégája még idén megkísérli egy disznó veséjének átültetését emberbe.
Harmadával csökkenti a szélütés kockázatát egy tabletta, amely négy hatóanyagot tartalmaz – ezt állapította meg egy új tanulmány.
A Dakkában szétválasztott bangladesi sziámi ikrek mindkét tagja stabil állapotban van - közölte a Cselekvés Alapítvány szerda este az MTI-vel.
Német tudósok 14 biomarkert, azaz biológiai jelzőanyagot fedeztek fel a vérben, amelyek a néhány éven belül nagy eséllyel bekövetkező elhalálozásra utalnak.
Akár kilencvenszázalékos túlélési arány is elérhető az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által az ebola ellen kiválasztott két új gyógyszerrel - mondta Szlávik János infektológus főorvos péntek reggel az M1 aktuális csatornán.
Az idősek egyensúlyát segítő robotfarkat fejlesztettek a japán Keio Egyetem tudósai.
Biztonságosnak bizonyult a teszteken a leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzés okozója, a chlamydia elleni védőoltás - számolt be róla a BBC híroldala.
Biztonságosnak bizonyult a teszteken a leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzés okozója, a chlamydia elleni védőoltás - számolt be róla a BBC híroldala.
Ettől az évtől megszűnt a földtulajdonosok és földbérlők kötelező parlagfűirtására vonatkozó türelmi idő - mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Kiemelkedő vagyongyarapodást értek el idén a második negyedévben az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségével együttműködő önkéntes nyugdíjpénztárak, összvagyonuk június végén 1398 milliárd forintra, éves összevetésben 5,8 százalékkal nőtt - közölte az