Bármilyen tünetet ír be az ember az internetes keresőbe, milliónyi találatot kap másodpercek alatt, és legalább három halálos betegséget diagnosztizál magán, mielőtt elindul a háziorvoshoz.
A Deutsche Telekom Csoport fejlesztését a Sea Hero Quest nevet viselő alkalmazást már közel öt millióan töltötték le.
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint minden negyedik magyar daganatok miatt halt meg tavaly, közülük csak 22 százalék részesült speciális életvégi ellátásban.
Körülbelül 1700 embert kell HIV-fertőzés miatt rendszeresen szűrni, ez a szám nő évente mintegy 300-zal, a betegség akár öt-tíz évig is lappanghat.
Kiderült, hogy az idős influenzás betegek végzetes tüdőkárosodását nem a vírus, hanem a gyulladással küzdő immunrendszer okozza.
Szerkesztőség
2016.04.22.
Az idegbecsípődés bármikor, bárkivel megtörténhet, különösebb aktivitás nélkül.
A csontritkulásos embereknél közvetlenül az első törés után a legnagyobb az újabb csontsérülés kockázata. A szakma a második törés megelőzésére koncentrál, de ehhez fel is kell ismerni a betegséget.
Az időjáráson és a folyadékhiányon túl olyan dolgok is állnak a hátterében, amiről eddig talán nem is tudott!
A cukorbetegség sosem látott módon férkőzött bele a mindennapokba. Majdnem minden 11. embert érint a betegség.
A stroke lassan népbetegséggé válik, ennek ellenére sokan még mindig nem ismerik fel a legintőbb jeleket.
Több mint 420 millió cukorbeteg él a világon. A diabétesz a szerényebb jövedelmű országokban terjed a leginkább.
Hazánkban évente közel százezer ember betegszik meg rákban. Ez a szám az elmúlt években emelkedő tendenciát mutat, míg a halálozási arány évek óta stagnál.