A modern élet beköszöntése óta az emberek nagyrésze bizonyítottabban kevesebbet sportol, és többet görnyed a számítógép előtt. Szinte minden munkahelyen számítógépek vesznek körül, és az otthoni kikapcsolódás fő eszközeként is
A hétköznapi zajokat szinte már meg sem halljuk. A sziréna, a félhangos beszélgetésfoszlányok, és tömegközlekedés hangja is a mindennapok részévé vált. Ami számunkra megszokott, az agy számára viszont maga a
A világ legtöbb nyelvében a daganatos betegségek köznapi elnevezése valahogyan kapcsolódik az ízeltlábúak ismert altörzsének nevéhez. Ami egyáltalán nem véletlen.
Lebénult páciensek kommunikációját tették lehetővé Németországban agy-számítógép interfész segítségével.
Országszerte több mint százezren fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel az elmúlt héten, hiszen a hidegben könnyebben betegszünk meg. Kúraszerű mézfogyasztással azonban elkerülhető az influenza.
Amerikai kutatóknak először sikerült ember és sertés genetikai anyagából hibrid embriót, úgynevezett kimérát előállítani - számolt be a BBC hírportálja a Cell című szaklapban megjelent tanulmányról.
A magyarok 60 százaléka egyáltalán nem tesz félre, nem takarít meg öregkorára, 36-40 éves korban a lakosság 67 százaléka még semmilyen nyugdíjcélú megtakarítással nem rendelkezik - derült ki az Union
A cukorbetegség a szervezet számos pontjára kihat, többek közt hiánybetegségeket és súlyos vitaminhiányt is okozhat. A vérben felhalmozódó glükóz számos tápanyag, vitamin felszívódását gátolja meg. Tudod, melyek ezek?
Klasszikus értelembe véve inkább a vitaminszerű anyagok csoportjába sorolható. Ám a lényegen ez mit sem változtat: a szervezet számára nélkülözhetetlenek, viszont nem termelődik belőlük a napi szükséglet kielégítésére elegendő mennyiség.