A hasnyálmirigyrák korai stádiumában lévő ember nyelvén élő mikrobák összetétele eltér az egészséges emberétől, mert a betegnél egyes baktériumok elszaporodnak, mások elpusztulnak - állapította meg a Journal of Oral Microbiology
Génszerkesztéssel olyan tyúkokat hoztak létre a skóciai Roslin Intézetben, amelynek tojása ízületi gyulladást és a rák néhány típusát gyógyító szerek alapanyagát tartalmazza - írta a BBC hírportálja.
Gáspár Szabolcs traumatológus az M1 Ma reggel című műsorában elmondta, síelés közben leggyakrabban a keresztszalagok sérülnek.
Horvátországban már 35-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma, tavaly egész évben haltak meg ennyien a vírus valamilyen szövődményétől - jelentette a Jutarnji List című napilap kedden.
Sok vidéki és fővárosi kórházban rendeltek el teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt - közölték az érintett intézmények.
Első alkalommal ismertetik széles szakmai közönség előtt a Magyar Hypertonia Társaság napokban megjelent új ajánlásait a magas vérnyomás kezelésére szombaton Debrecenben, a 16. alkalommal megrendezett országos hipertónia napon - mondta
Az orvostudományban gyakran használt jelzők ezek, melyek jelentésével sokan nincsenek tisztában. Alább az „akut” szó jelentéséről olvashat bővebben.
A hideg, fagyos időben a betegségek számra szinte megduplázódott, és a tüdőgyulladásra való hajlam is jócskán megnövekedett. Utóbbi pedig nem tréfa dolog. Ha nem vesszük komolyan, az életünket is veszélyeztetheti.
Az állandó stressz hatása az agy mélyen fekvő régiójára kulcsszerepet játszik a szívinfarktus megnövekedett kockázatában - tárták fel amerikai kutatók a The Lancet című orvostudományi folyóiratban közzétett tanulmányukban.
Hetente háromszor legalább falunk belőle. De tudjuk, mi mindenre jó a köretléten kívül?
A HIV szó hallatán sokaknak még mindig görcsbe rándul a gyomruk, annak ellenére, hogy a betegség nem egyenlő a halálos ítélettel. A leggyakoribb mítoszok és félreértések ledöntése következik.
599 millió forintos támogatású kutatási programot fejezett be Málnási Csizmadia András és kutatócsoportja, amely a világon egyedülálló kutatásokat végez az Eötvös Loránd Tudományegyetem Biokémiai Tanszékén.