Ígéretesnek mutatkozott a súlyos depresszió és az öngyilkos gondolatok gyors kezelésében a ketamin. Bár a szer elsősorban partidrogként ismert, érzéstelenítőként engedélyezett is a használata.
A traumás agysérülést elszenvedő embereknél magasabb a kockázata a demencia, vagyis az időskori elbutulás kialakulásának – derült ki egy közel hárommillió, Dániában élő ember egészségi adatainak elemzésére épült vizsgálat eredményeinek
Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma.
A század rettegett betegsége emberek százainak keserítette meg életét, akik arca furcsán eltorzult a kór miatt.
Noha a leggyakoribb fogbetegségek között nem szerepel a listán, mégsem szabad félvállról venni, mert a kezetlen gyulladás átterjed a fogágyra, ahol az íny visszahúzódhat, sőt akár tályog is kialakulhat.
Egyre több művész és szalon csatlakozik ahhoz a pár hónapja indult kezdeményezéshez, amely a cukorbetegek mindennapjait igyekszik megkönnyíteni idehaza is. Az „elhagyhatatlan” jelzés abban segít, hogy tudassa a külvilággal, az
Évről évre csökken Magyarországon a tuberkulózisos (tbc-s) betegek száma. Tavaly 673 új tbc-s beteget jelentettek, és lassan Magyarország eléri azt a megbetegedési határértéket, ahol a tbc már ritka betegségnek számít.
Egy évtizede kezdődött a Nemzeti Szívinfarktus Regiszter szervezése, az ország legrészletesebb és legpontosabb monitorrendszeréé, ami a szívinfarktust szenvedett betegek kórházi ellátásáról, az azt követő eseményekről ad pontos visszajelzést. A szakma
A D-vitamin pótlása rendkívül fontos, mert annak hiányában nemcsak a krónikus betegségek kockázata, hanem a halálozási kockázat is megnő.
Magyarországon mintegy 400 ezer embert érint az érszűkület, de csak töredékük tud róla, hogy már beteg; a csütörtöki országos érszűkület napon a betegség veszélyeire és a megelőzés lehetőségeire hívják fel
A napi ruti szerves részévé vált mozdulat végeztét, valószínűleg a vécé lehúzásra, és nem a végtermék elemzése zárja. Naponta egyszer azonban nem ártana megfigyelni a vizelet színét, mert tucatnyi problémára
A kettes típusú cukorbetegséget megelőző, úgynevezett inzulinrezisztens állapot megfordítható, és a szervezet újra egészségessé tehető.