A világjárvány bebizonyította, hogy a virtuális orvoslás kiválóan alkalmas számos egyszerű vizit kiváltására anélkül, hogy az ellátás minősége sérülne.
Hazai egyetemek és vállalkozások tudáskapacitásából, szellemi tulajdonából állítanak elő magas hozzáadott értékű új termékeket és eljárásokat húsz kiemelt projektben a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap Gyorsítósáv pályázatának köszönhetően –
Képeslapon is feladható az egérsperma; az új módszert kifejlesztő japán kutatók szerint a műanyaglapon fagyasztva szárított sperma mérőpapír segítségével könnyen, olcsón és megbízhatóan szállítható postai úton.
A Hollandiába érkező "nem nyugati hátterű" bevándorlók kezdetben jobban bíznak az állami intézményekben, azonban, minél több időt töltenek az országban, annál inkább elveszítik ezt a bizalmat - írta a Dutchnews
A tavaly világszerte diagnosztizált rákos megbetegedések mintegy négy százaléka köthető a becslések szerint az alkoholfogyasztáshoz – állapította meg egy szakértői bizottság.
A mentőszolgálatot mesterséges intelligencia segítségével készít négyhetes előrejelzést a betegszállítási kapacitás optimalizálására, később pedig az életmentő feladatokra is készül ilyen előrejelzés - jelentették be egy csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.
Az Országos Onkológiai Intézetet a világ bármely pontján megállná a helyét, kiemelkedően be tud illeszkedni a világ tudományos életébe – hangoztatta az emberi erőforrások minisztere csütörtökön Budapesten, az intézet új
Izraelben a kormány döntése alapján péntek déltől zárt terekben ismét kötelező a maszkviselés a koronavírus-járvány miatt - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet pénteken.
Esztergomban megkezdődött egy városi piac kialakítása csaknem egymilliárd forintos beruházással - tájékoztatta a polgármester az MTI-t.
Magyarországon a természeti környezet állapotának javítása mellett egyre nagyobb az igény a természetet bemutató infrastruktúrára, ezért azt folyamatosan meg kell újítani az érdeklődés fenntartásáért – mondta az Agrárminisztérium környezetügyért felelős
Jelentősen növelheti a beültetett fogászati implantátumok élettartalmát, ezáltal javulhat a páciensek életminősége annak az új eljárásnak köszönhetően, melyet a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) és a Denti System Kft. munkatársai fejlesztettek ki
A Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat izraeli képviselője szerint a koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyaguk hatékony az indiai vírusváltozattal szemben is - jelentette a Jediót Ahronót című izraeli újság hírportálja, a ynet