Mára jól gyógyítható, korábban viszont felért egy halálos ítélettel.
Fokozottabb a magas vérnyomás kialakulásának kockázata azoknál, akik hosszú ideig vannak kitéve a szennyezett városi levegőnek.
Magyarországon is elérhetővé vált a pajzsmirigy jóindulatú göbjeinek (strúma) rádiófrekvenciás beavatkozással történő, nyitott műtét nélküli kezelése.
Az influenzajárvány idején a megelőzés és a védőoltás beadatása mellett, alig hallani olyan hírekkel melyek a betegség szövődményeivel foglalkozik. Persze a megelőzés mindig fontos.
Azt már tudjuk mi történik, ha minden nap egy almát fogyaszt el az ember, az avokádó áldásos hatásait azonban kevesebben ismerik.
Tévhit, hogy a gyümölcsök aszalás után elvesztik jótékony hatásukat. Kiváló ellenpélda erre az aszalt szilva!
Vannak olyan ételek, melyek fogyasztása omega 3 zsírsav tartalmuk miatt nélkülözhetetlen lenne. Ilyen a szardella, mely a rákmegelőző hatású brokkolival és tésztával remekül kombinálható.
A burgonyát ezerféleképp el lehet készíteni: sülve, főve, püréként, és töltve. Utóbbihoz olyan receptet mutatunk, amit elkészítve nem is akar majd mást főzni!
Egy világviszonylatban is új, még csak 3-4 hónapja létező eljárással, magnéziumból készült stenttel (fémhálóval) segítettek két betegen a Semmelweis Egyetemhez (SE) tartozó Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán.
Szavak helyett beszéljen az infografika.
Mintegy 10 évvel nőtt az átlagos élettartam a világon az elmúlt 35 évben, a halálesetek 70 százalékát már nem fertőző betegségek okozzák, ami nagy eredmény.
Régóta fennál ez a tendencia. A miértre a választ csak sokkoló.