A köhögés elősegíti a légutak öntisztulását, ám önmagában csak egy tünet. Ahhoz, hogy meg tudjuk szüntetni, a kiváltó okot kell felfedezni és kezelni - hívta fel a figyelmet közleményében a
A magas vérnyomás kezelésében és a gyógyszerszedésben is a következetesség a legfontosabb. Ezen kívül kimondottan nagy hangsúlyt kell helyezni az orvos-beteg együttműködésre – hangsúlyozta dr. Kapocsi Judit PhD, a KardioKözpont
A szokatlan meleg miatt korábban érnek a gyümölcsök, így a napokban már friss szőlőt és körtét falatozhatunk. Nem árt azonban az óvatosság, mert e két gyümölcs fogyasztása akár kellemetlen panaszokat is okozhat.
Előfordulhat, hogy túlműködésbe megy át a pajzsmirigy alulműködés, vagy éppen fordítva, ezért rendszeres kontroll vizsgálat indokolt, változtatva a felírt gyógyszer dózisán.
Az egy óránál hosszabb nappali alvás a 2-es típusú cukorbetegség jele lehet egy nagy létszámú japán kutatás szerint - írta a BBC hírportálja.
Ha meg akarja óvni csontjai egészségét, ezeket az ételeket minden nap fogyassza!
Sokan a kávéivást még mindig a káros szenvedélyek közé sorolják, holott már jó ideje közismert, hogy élénkítő, szaporább pulzust okozó hatása mellett számos egyéb olyan tulajdonsággal is rendelkezik, amelyek koránt
Az alvásmítoszok egyik legmarkánsabb kérdésköre az alvásidő mennyisége köré koncentrálódik. Egy friss kutatás szerint átlagosan 6,5 órát aludhattak elődeink, míg számunkra a nyolc óra pihenés lenne az ideális. De vajon
A masszázsok közül ez a fajta az, ami a szenioroknak kifejezetten ajánlott. A svédmasszázs hozzájárul a bőr természetes rugalmasságának megőrzéséhez, ezen kívül serkenti a vérkeringést, javítja a szív teljesítményét és
A nem egyenletes alvás, a gyakori megébredés is okozhat problémákat - mondta Szakács Zoltán, a Honvédkórház alvásközpontjának osztályvezető főorvosa.
A sárgába forduló levelek és a csípős, friss illatú reggelek a lelki feltöltődésen túl sajnos néhány veszélyt is rejtenek. Ősszel a baktériumok új erőre kapnak, és nem kímélik a legyengült
Hazánkban 76 év az átlagos születéskor várható élettartam, miközben az uniós átlag 80,9. Az is kiderült, a szép idő meghosszítja az életet.