Futurisztikus fogalom, ám ami mögötte áll, több mint fantasztikum!
A modern kori orvostudomány eddig hatalmas lehetőségként tekintett a gének átalakításával járó CRISPR-Cas9 technológiára. Azonban a legújabb kutatások egy sor rizikófaktort tártak fel. A genomba történő beavatkozások ugyanis több száz
Magánszemélyek és vállalatok több mint 1,5 milliárd kényes fájlja - bérjegyzékek, orvosi kartonok, szabadalmi kérelmek - érhetőek el szabadon az interneten - közölték kutatók, rámutatva a Facebook botránya után a
Magyarországon a 8,3 millió felnőtt lakosból 3,5 millióra becsülhető a magas vérnyomásban szenvedők száma.
A század rettegett betegsége emberek százainak keserítette meg életét, akik arca furcsán eltorzult a kór miatt.
Díszkútból folyik, és minden gyomaendrődi lakos számára elérhető a gyógyhatású termálvíz. Az 1960-ban gyógyvízzé nyilvánított gyomaendrődi termálvíz jelentős mennyiségű fluorid mellett többek között káliumot, kalciumot, vasat, kloridot, valamint szulfátot is
A kezdés mindig nehéz. Fogyókúra előtt pedig még a gondolat is fájdalmas lehet, nemhogy az első lépés. Azért akad néhány kapaszkodó, ami a segítségünkre lehet.
Nem telik el nap anélkül, hogy a túlzott cukor vagy sófogyasztás veszélyeiről ne hallanánk. Ám, ha a kettő közül kellene választani, melyik volna az egészségtelenebb?
Elsősorban a daganatos betegségek megelőzése érdekében tíz egészségügyi szűrőbusz járja az országot, ez a flotta hamarosan megduplázódik.