A betegség még mindig szedi áldozatait. Idén júniusig nyolcan haltak meg a fertőzés nyomán kialakuló AIDS-ben.
Míg itthon harcolni kell az ülőhelyért, és a tiszteletért, addig Izraelben a közintézmények az idős emberek kényelmét szolgálják majd.
A BBC News arról számolt be, hogy a kártyajátékok, a bingó és a Wii konzoljáték pozitív hatást gyakorolt az agyvérzéses betegek állapotára. A kérdés az, hogy hogyan?
Kellemetlen panasz, de nem szabad titkolni, mert bizony az önkúrával többet ártunk, mint használunk.
Az ország nyugati felén található, ahol nem csak az elöregedés jelenti a legnagyobb problémát.
Lehűt, felfrissít és még a szervezeted is hálás lesz érte, ráadásul nagyon finom is!
Az eddigi legrészletesebben tárták fel a bélrák genetikai okait brit kutatók több mint ezer bélrákos beteg génjeinek vizsgálatával.
Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében - állapították meg kutatók a témával világon elsőként foglalkozó
Az istenek eledelének is nevezett gyümölcs nem csak finom és egészséges, hanem lassítja az öregedési folyamatokat, tisztítja, méregteleníti a szervezetet, és a listát hosszan lehetne még folytatni, amiről érdemes tudnia.
A csuklás az esetek túlnyomó részében ártalmatlan, csupán idegi reflex. Ám ha gyakorta jelentkezik, és hosszabb ideig eltart, érdemes kikérni egy szakértő tanácsát, mert komoly betegségek előfutára lehet. A csuklás
Beköszöntött a tartós harminc Celsius fok feletti hőmérséklet, ami egyet jelent azzal, hogy bizony jobban oda kell figyelni a szervezetünkre.
A magyar konyha éke a fűszer,a só és bizony a jó sok zsír, olaj, így az érzékenyek vagy egészségügyi problémákkal küzdők sokszor le kell mondjanak egy-egy finom falatról. Legalábbis eddig így volt.